2019-ben is átadják Cziffra Fesztivál Életmű- és Tehetség-díjait
Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes művésze kezdeményezése nyomán hagyományteremtő szándékkal alapították meg a fesztivál díjait 2017-ben, amelynek célja a pályájuk elején álló tehetség támogatása, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítmények elismerése mind erkölcsileg, mind pedig anyagi hozzájárulással.
A zsűriben hazánk elismert és nagyra becsült művészeit, tudósait és intézményvezetőit tisztelhetjük. A nemes ügy három önkormányzat támogatásával valósul meg: Budapest Főváros 13. kerületi Önkormányzata, a Kőbányai Önkormányzat és Budafok-Tétény Önkormányzata.
A Cziffra Fesztivál Életműdíját az egyetemes kultúra megőrzésében, ápolásában tett munkásságuk elismeréseként a zenei élet kiemelkedő értéket képviselő művészeinek, kulturális szakembereinek, előadások, illetve társaságok, együttesek rendezőinek vagy alapítóinak ítéli oda a zsűri.
Korábbi díjazottak
Vásáry Tamás zongoraművész (2017)
Jakobi László csellóművész, hangversenyrendező (2017)
Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész (2018)
Csonka András, a Zeneakadémia Kulturális Igazgatója (2018)

Ránki Fülöp, korábbi Tehetség--díjas (fotó: Vásárhelyi Klára)
A Cziffra György Fesztivál Tehetség-díjat évente két hangszeres művész kaphatja kimagasló teljesítményért, 32 éves korig.
Korábbi díjazottak
Ránki Fülöp zongoraművész (2017)
Kállai Ernő hegedűművész (2017)
Devich Gergely gordonkaművész (2018)
Horti Lilla operaénekes (2018)
A díj egymillió forintos pénzjutalommal és emlékplakettel jár, amelyek átadására ünnepélyes keretek között a Cziffra Fesztivál gálahangversenyén, 2019. február 24-én a Zeneakadémia Nagytermében kerül sor.
Az a befogadó, műfajilag nyitott művészetszemlélet és innovatív munkamódszer, amellyel Cziffra György élt és dolgozott, jellemzi a fesztivált is: a klasszikus zenei koncertek mellett minden évben improvizatív és jazzestek, kiállítások is helyet kapnak, a rendezvénysorozat kiemelt megjelenést biztosít a fiatal művészeknek, és figyelmet fordít a gyerekek klasszikus zenei műveltségének fontosságára is