Balázs János estje a Castel Gandolfóban

Rómától húsz kilométerre délre, az Albanói-tó feletti sziklaszirten épült a Castel Gandolfo épületegyüttese, amely a 17. század első felétől pápai nyári rezidenciaként szolgált egészen 2013-ig. Ferenc pápa elődei itt töltötték a forró nyári hónapokat. Ezen a csodálatos történelmi helyszínen rendezik meg az Albanói Liszt Fesztivál idei programsorozatának kiemelt eseményét, a Cziffra György-emlékév koncertjét. 

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész október 9-én, vasárnap este a pápai épületegyüttes templomában az emlékévre összeállított, átiratokat is tartalmazó műsorából válogat, amellyel ebben az évben elnyerte a New York-i Music International Grand Prix első- és közönségdíját is. 

(Balázs János - fotó: Emmer László)

Cziffra György világhírű zongoraművész 100. születésnapját Magyarország Kormánya hivatalos Emlékévvé nyilvánította, 2021-ben pedig az UNESCO felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósult meg, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével.

Részletek itt: https://cziffrafesztival.hu/program/balazs-janos-zongoraestje-festival-liszt-albano/