Három kivételes Cziffra100-koncert
A Jezsuita Templomkert – eső estén a Hangvilla - ad otthont a VeszprémFest három, a Cziffra György-emlékévvel közösen megrendezett koncertjének, amelynek fókuszában az improvizáció, a zene szabadsága áll. Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera produkciója műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból válogat. A különleges Paganini+ koncert Balázs János (zongora), Lendvay József (hegedű) és Szakcsi Lakatos Béla (zongora) előadásában a megszokottól teljesen eltérő módon a Paganini-életmű több évszázados innovációját mutatja be: a virtuóz remekműveket eredetiben, Liszt-féle átiratban és jazz-átiratban is meghallgathatja a VeszprémFest közönsége. A Cziffra Café esten pedig az ezerarcú színésznő, Tompos Kátya és partnere, Balázs János zongoraművész azt az időszakot idézi meg, amikor Cziffra György a pesti éjszakában, bárokban zongorázott, világszínvonalú játékával ajándékozva meg az éjszaka közönségét.
Három éve lépett először együtt közönség elé Miklósa Erika és Balázs János, hogy megkeressék azt a közös hangot, amely mindkettejük zenei területének, az operaműfajnak és a zongorairodalomnak is sajátja. Magától értetődő módon talált egymásra e két világ és a két előadó, hiszen mind az opera, mind a zongoraművészet ragyogását élte a romantika korában, s újbóli fellángolását a múlt évszázadban. Mindkét művész szeretné, hogy azt a zenei szabadságot, azt az örömet érezze át a mai közönség, amit Mozart, Verdi, Liszt vagy éppen Cziffra György közönsége is átélhetett. A koloratúrszoprán, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak, Kossuth-díjas zongoraművész partnerével műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból építi fel a műsorát. A ZongOpera, Miklósa Erika és Balázs János estje augusztus 17-én, 18.30-kor kezdődik Veszprémben, a Jezsuita Templomkertben ( rossz idő esetén a Hangvillában.)
Liszt Ferenc már több mint tíz éve hangversenyező művész volt, amikor 1832-ben, Párizsban először hallotta Niccolò Paganini játékát, és az élmény átformálta a zenéről való gondolkodását. „Micsoda ember, micsoda hegedű, micsoda művész! Istenem, mennyi szenvedés, mennyi nyomorúság, mennyi kínlódás abban a négy húrban!” – írta egy levelében. A Cziffra Fesztivál és a VeszprémFest közös, Paganini+-estjén Balázs János Liszt-etűdöket játszik, Szakcsi Lakatos Béla improvizál, Paganini eredeti kompozícióiban pedig Lendvay József brillírozik. A program különlegessége, hogy – a megszokottól teljesen eltérő módon – a Paganini-életmű több évszázados innovációját mutatja be: remekműveit eredetiben, Liszt-féle átiratban és jazz átiratban is meghallgathatja a közönség. A Paganini+ /Balázs János, Lendvay József, Szakcsi Lakatos Béla koncertje augusztus 18-án, 18.30- kor kezdődik a veszprémi Jezsuita Templomkertben (rossz idő esetén a Hangvillában.)

Van egy kis hely egy sötét mellékutcában, amiről senki sem tud és amit mégis mindenki ismer. Itt az élet akkor kezdődik, amikor lemegy a nap, és csak akkor zárnak, amikor a világ is véget ér. Megannyi dal – egy-egy pillanatfelvétel az extázisfüggő vendégekről: fiatal szeretők és öreg bohémok, naiv álmodozók és érzéki bűnözők, művészek és bebetonozott törzsvendégek. A varázslatos alászállásunk két útikalauza pedig nem más, mint az ezerarcú színésznő, Tompos Kátya és a Kossuth-díjas zongoraművész, Balázs János, akik legyen szó sanzonról vagy komoly zenéről, minden műfajban otthonosan mozognak. A Cziffra Café /Tompos Kátya és Balázs János estje augusztus 19-én, 18.30-kor kezdődik a Jezsuita Templomkertben (rossz idő esetén a Hangvillában.)
A koncertekről bővebb információ és jegyek a https://veszpremfest.hu/ oldalon.
A koncertekről ebben a videóban mesél Balázs János.
A Cziffra György-emlékév programjai Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével egyedülálló szakmai összefogás keretei között valósulnak meg itthon és külföldön, számos hazai és külföldi partner áll társszervezőként az események mellett. Cziffra György világhírű magyar zongoraművész születésének 100. évfordulóját Magyarország hivatalos Emlékév keretei között ünnepli, valamint az UNESCO nemzetközi szervezete is felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.
A Cziffra100 eseményeiről a cziffra100.com weboldalon tájékozódhatnak. Az emlékév a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósul meg a Bethlen Gábor Alapkezelő segítségével.