Művészmesék – Beszélgetős hangverseny a Ránki családdal
Bach, Kodály és Liszt műveiből ad jótékonysági koncert a Szent János Kórház Gasztroenterológiai Osztálya számára Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp. A rendhagyó hangversenyen követően beszélgetőpartnerük Dr. Székely György lesz.
Klukon Edit és Ránki Dezső bő három évtizede lép fel együtt rendszeresen, a mintegy ötszáz koncerten eljátszották a zongoraduó-irodalom legjavát Bachtól, Mozarttól kezdve egészen napjaink zenéjéig, így Schubert, Liszt, Debussy, Ravel, Satie, Messiaen négykezes és kétzongorás műveinek legnagyobb részét – az itthoni koncertek mellett Amerikában, Japánban és Európa számos országában. Dukay Barnabás többórányi, nekik írt és ajánlott darabjait igen gyakran tűzik műsorra. Két fiúk közül az első – Soma – építész lett, a második, Fülöp szintén zongorista, és – bár most szerzett diplomát a Zeneakadémián – már évek óta koncertezik itthon és külföldön, Liszt zenéje pedig különösen közel áll a szívéhez.

Klukon Edit és Ránki Dezső (fotó: Felvégi Andrea)
Közösen is fellépnek olykor-olykor, Bach hármasversenyeit és Dukay háromzongorás kompozícióit is játszották számos alkalommal, többek között Franciaországban és Japánban is.
Jótékonysági koncertet igen gyakran adnak, a mostani alkalmat pedig különösen fontosnak érzik, mindannyiunk érdeke, hogy az orvosok, nővérek minden segítséget megkapjanak.
A koncertet kötetlen beszélgetés követi.
Jegyek kaphatók a Zeneakadémia jegypénztárában, nagyobb jegyirodáknál, illetve online, a Zeneakadémia honlpaján ás jegy.hu-n.